Botrány Romániában: A Velencei Bizottság elítéli az elnökválasztás érvénytelenítését

2025. január 30. 11:36

Döntésük szerint, a romániai elnökválasztás érvénytelenítése kizárólag titkos információk alapján súlyosan sérti a demokrácia elveit.

2025. január 30. 11:36
null

A Velencei Bizottság hétfőn közzétett jelentésében hangsúlyozta, hogy a választások érvénytelenítése kizárólag „nagyon kivételes” körülmények között történhet meg, és 

az ilyen döntések nem alapulhatnak kizárólag titkos információkon.

A testület elemzése a romániai elnökválasztás kapcsán született, amelyet az alkotmánybíróság megsemmisített – írta meg a Table Briefings

A Bizottság szerint a közösségi médiában és az online térben elkövetett szabálytalanságok bizonyítása különösen nehéz, ezért a választások érvénytelenítésére vonatkozó határozatoknak egyértelmű jogsértésekre és nyilvánosan elérhető bizonyítékokra kell támaszkodniuk. 

Az átláthatóság és ellenőrizhetőség hiánya ugyanis alááshatja a választási folyamatba vetett közbizalmat.

 A Velencei Bizottság ajánlásaiban rögzíti, hogy a választási eredmények érvénytelenítéséről a legfelsőbb választási hatóságnak kell döntenie, míg az ilyen határozatok felülvizsgálata a legfelsőbb bírói szerv, az alkotmánybíróság vagy egy erre szakosodott választási bíróság feladata kell, hogy legyen. 

Az alkotmánybíróság beavatkozását csak kivételes esetekre kell korlátozni, és kizárólag akkor lehet érvényteleníteni egy választást, ha a szabálytalanságok bizonyíthatóan befolyásolták az eredményt. 

A Bizottság szerint a választási eljárás szabálytalanságai kapcsán a döntéseknek átláthatónak kell lenniük, megfelelő bizonyítékokra kell támaszkodniuk, és az érintetteknek lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy megvédjék álláspontjukat.  

Ezt is ajánljuk a témában

A jelentés kitér arra is, hogy a modern demokráciákban az információs zavarok, kibertámadások és a választási folyamatokat érintő digitális fenyegetések szabályozása elengedhetetlen. 

A Bizottság úgy véli, hogy a politikai verseny tisztaságának biztosítása érdekében az államoknak gondoskodniuk kell a jelöltek és pártok online médiához való egyenlő hozzáféréséről, valamint 

meg kell akadályozniuk, hogy mesterséges intelligencia-algoritmusok egyes politikai szereplőket előnyben részesítsenek. 

Emellett szabályokat kell bevezetni az online kampányfinanszírozás és a politikai hirdetések átláthatósága érdekében, biztosítva, hogy a közösségi médiaplatformok nyilvánosságra hozzák a politikai reklámokkal kapcsolatos adatokat.  

Ezt is ajánljuk a témában

A jelentés hátterében az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének felkérése áll, amely a romániai elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat vizsgálatát kérte a Velencei Bizottságtól. 

A testület ajánlásai rámutatnak arra, hogy a választások legitimitásának védelme érdekében a döntéshozatali folyamatnak átláthatónak, bizonyítékokon alapulónak és függetlennek kell lennie. 

A Bizottság véleménye szerint a demokratikus folyamatokba vetett közbizalom megőrzése érdekében kiemelten fontos, hogy a választásokkal kapcsolatos jogi eljárások kiszámíthatóak és világosan szabályozottak legyenek.

 

Nyitókép: SEBASTIEN BOZON / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
véna
2025. január 30. 15:32
2002-es választások atombobája, egy táblára felírva: fidesz.server.hu és megindult a birka mert ellopták a maszop programját, ami ugyan nyilvánosan hozzáférhető volt bárki által, hónapok óta de a fideszeseknek ez nem volt elég, ők feltörték a maszop gépét a pwd:pirosvirag szigorúan titkos jelszóval és onnan lopták el, aztán megindultak a birkagombák, nyakukban kötéllel a fasizmus ellen.
véna
2025. január 30. 14:52
Na akkor mondom, ha Putyin lett volna akkor az összes bizonyíték azonnal -nem tuggyuk hogy szivárgott ki- kikerül a netre. Látott valaki ilyet?
zsuzsa-963
2025. január 30. 14:51
Éljen a román demokrácia, nyilvánosan ellenőrizhetetlen információ nélkül szaros gyurkának nem tetsző jelölt győzelme miatt megsemmisíteni a választást ez a demokrácia Csimborásszója. De mit csodálkozunk szinte minden erdélyi városban ott áll egy alkoholista csavargó szobra (wikipédia) aki lemészárolta Nagyenyed, Zalatna, Abrudbánya magyar és német lakosságát.
kircike
2025. január 30. 13:56
szarosgyurka és maffiatársai megrendelésére, bezzeg románia
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!